A Vadászok - Első

You are not dreaming.

A lány a Milka bocis mamuszában csoszogott be a konyhába. Levett három darab bögrét az üveges szekrény polcáról, majd a konyhapultra helyezte őket. Beleöntötte a forró csoki port, azt pedig forró vízzel higította és állni hagyta egy ideig. Mikor már elfogadhatóvá lehetett nyílvánítani a forró csokikat, tejszínhabot nyomott a bögrékbe. Kezében a bögrékkel lépett be a nappaliba és meglepetésére Ty és Perry nem estek egymás torkának. Okami a fiúk kezébe nyomott egy-egy bögrét majd lehuppant a helyére. Belekortyolt a forró oldatba, mondhatni kissé le is forrázta a torkát, a nyelvével együtt. Köhögésbe kezdett, amit a fiúk csak egy-egy kaján vigyorral jutalmaztak. Hirtelen megcsörrent a telefonban a lány számára ismerős Drag me down dallama. Lerakta a bögrét a dohányzóasztalra, majd a telefonért nyúlt, viszont Perry megelőzte. A szőkeség illedelmesen köszönt Okami szüleinek, majd ahogyan azt az illem is megkívánta, magázódva beszélgetésbe elegyedtek. A lány és a másik fiú hegyezték a fülüket, hátha meghallanak bármit a telefonban lezajló párbeszédből, azonban Perry ügyelt rá, hogy olyan halkan beszéljen, amit valószínűleg a vonal másik végében is alig hallani. A fiú egyszeriben leejtette a telefont. Lesápadva állt, és csak arra kapta fel a fejét, hogy a lány telefonja szinte atomjaira hullik a kemény márványcsempén. A levegő megfagyott a fiatalok közt, a feszültség szinte már tapintható volt. 

-Perry! Mégis mi a francot művelsz? – förmedt rá Ty. Perry nem válaszolt, még csak nem is pislogott. A szempillája megrebegett, miközben Okamira pillantott. A lány mindeközben csak dermedten bámulta széttörött telefonját. 

-Okami. Menj, pakolj össze! Két órán belül a reptéren kell lennünk. – kerülte a lány tekintetét.

-Hova megyünk?

-El innét. Egy ideig Awainál kell maradnunk. A szüleidnek dolga akadt..

A lány teljesen lefagyott. Mi az hogy a szüleimnek dolga akadt? - gondolta. 

-Ezt mégis hogy a francba értsem, Perry?!

-Az most mindegy.. menj fel a szobádba és pakolj össze! Most!

Okami feltrappolt a szobájába, Tyal a nyomában. Előrángatta az ágynemű tartóból a fekete bőröndjét, majd az egész ruhatárát belegyömöszölte. Szeretett Awaival lenni, de nem úgy, hogy közben a szülei valami isten háta mögötti helyen bóklásznak. Uram, csak add, hogy ne legyen bajuk! - esett gondolkodóba ismét a lány. Sosem bocsátotta volna meg magának, ha miatta haltak volna meg a szülei, úgy, mint a nagymamája..

Kopogtak, mire Okami megfordult. Meg sem várva a választ, Ty benyitott a lány szobájába és végigmérte a lányt.

-Ilyen szerelésben jössz?

-Miért, miben menjek? – forgatta a szemét a lány. – Jelenleg semmi kedvem sincs Awaihoz menni. A szüleim nélkül nem. Na meg persze, ha elküldenek veled Winterwoodból, a béka feneke alá, oda, ahol még a madár se jár, hogy ott maradjak a Jaegereknél mit tudom én mennyi időre, valami nagy baj történhetett. Nemde? – a lány a szavait az imént érkező Perryhez intézte.

-Mondtam már, hogy a szüleid vadászni mentek. Ales' most nem ér rá, ezért kell Jaegerékhez mennünk. Mi bajod lett hirtelen Awai családjával?

-Semmi bajom, csak.. mindegy. Inkább segíts hozni a cuccaim. 

Okami letrappolt a lépcsőn, majd ahogy kiért a hűvös levegőre egy pillanatra megtorpant. Alessandra, az angyal, akit Okami kiskora óta ismer, nem ér rá, pedig csak háromszáz kilóméterre lakik Winterwoodtól. A Jaeger ház sokkal messzebb helyezkedik el, nem messze Mildred városától. A térképen nem szerepelnek a vadászok házai, még a Farkasverem is csak egy két régebbi térképen található meg. Okami a Farkasveremben született, a bolygó másik féltekén, Sztálinvárosban. Ez az egész verem, egy föld alatt, több száz kilóméterre elnyúló bunker, egyetlen bejárattal, amit hatalmas, négyszáz méter magas kőfallal vettek körbe. Belülről sincs túldíszítve, alacsony, tömör falakból és korinthoszi oszlopokból áll. Fali szőttesek ezrei borítják, és a legtöbbjükön rémfarkasok szerepelnek. Mintha a Trónok harcában lennénk. A Farkasverem tisztára olyan, mint Deres. Télen irdatlanul hideg van, nyáron pedig izzasztóan meleg. Csak annyi a baj, hogy ez itt nem a Trónok harca. Sokkal inkábba természetfelettieké. Na de térjünk vissza az alap teóriához. Alessandra nem vállalt munkát, mióta egyszer majdnem kiszúrták a szemét, ami butaság, hiszen ettől még nyugodtan munkába állhatna.. így nem igazán érthető, hogy miért nem ér rá. Azonban Awai, a Föld másik felén lakik, és nagyon is sok dolga akad, ahogy az összes többi Jaegernek. A szülei nem küldenék ok nélkül ilyen messzire a lányukat, főleg nem az őrzőjével. Bár ahogy láthatjuk, valószínűleg Ty is a csipet csapattal tart. Ami nem jó jel. Nagyon nem. Valószínűleg egy nagyhatalmú démon keze van az ügyben, vagy valami más, egészen erős lénynek. Azonban Okaminak szót kell fogadnia, és mindaddig amég úgy látja jónak, szót is fog fogadni. Beszálltak az autóba, majd elindultak a reptér felé. Ty vezette Okami apjának Impaláját, mellette a lány ült az anyósülésen, Perryt pedig a hátsó ülésre száműzték a csomagok közé, bűntetésképp, amiért összetörte Rebeka mobilját.

Okami húzta maga után a bőröndjét, a többi poggyászát pedig a fiúkkal cipeltette. Átvágott a füves kerten, majd végigcammogott a hosszú, néhol zöld jade kövekkel borított felhajtón. Több, mint két órát utaztak összesen, és sikerült jól elülnie a fenekét. Az ajtó előtt megállt, elengedte a bőröndjét, és nyújtózkodott, közben a csontjai is ropogtak. A hangos kiabálás ellenére, Jaegerék vagy nem vették észre a vendégek érkezését, vagy ismét egy kazalnyi papírmunkát intéztek. Minden esetre, a rókák hallása nagyon elhanyagolt lett. A lány hosszan megnyomta a csengőt, és egész' addig nyomta, míg drágalátós barátnője méltózatott ajtót nyitni.

-Neked is szép jó reggelt, drágám – támaszkodott az ajtófélfának a vöröshajú szépség. 

-Ugyan drága, nálunk ilyenkor hajnali kettő van. Tessék beengedni, még mielőtt hidegre teszem ezt a két majmot.. – Awai elnevette magát. – Hidd el, én élvezni fogom.

-Tudom, tudom.. „Mikor megszülettem Lucifer felkiáltott: A francba! Konkurencia!" – hadarták egyszerre nevetve. – Jó újra látni, te lökött. – a róka lány szorosan magához ölelte Okamit. 

-Hékás, engem ki ne hagyjatok az ölelkezésből! – érkezett meg Lucas is, Awai bátyja.

-Hey, bro – köszönt egyszerűen Rebeka.

-Mutasd csak a kezed, kis vakarcs! – Lucas nem túl erősen megragadta Okami karját, majd kifordította, hogy jobb rálátása legyen a csuklójára, ahova Okami védjegye volt feltetoválva. Egy mancs alakban ábrázolt farkas, szájában egy nyíl vesszővel, és az állat szemében tűz égett.

-A keze az enyém te mamlasz! – kiabált előre Ty.

-Csak szeretnéd. – kacsintott rá a lány.

-Egész szép mancsod lett, te lyány.

-Hát köszönöm szépen. – Okami beljebb lépett, viszont a bőröndjét szándékosan kint hagyta. Mikor Ty vitte volna utána, a lány rámorgott, aztán elindul még beljebb. Ismerte már itt a járást. Bármerre mászkálhatott, kivéve az alagsort és a padlást. – Majd később visszajövök érte. Hagyd csak ott.

-Látom kicsit sem lettél szelídebb hugi – vigyorgott Awai.

-Egyszer voltál vad. Ne hagyd, hogy megszelidítsenek – mondta, majd a konyha felé vette az irányt, mivel a hasa már kongott az ürességtől.

Mára ennyi lenne, remélem elnyerte a tetszéseteket, jó éjt (hajnalt), szép álmokat! :)

Xoxo Rebecca Stark